Családanyu

Ruhavásárlás egyszerűbben

Megismerhettem egy remek gyermekruhákkal foglalkozó webáruházat -ebben a bejegyzésben őket szeretném bemutatni:

Forrás: http://www.ruha-sziget.hu/hu/

Forrás: http://www.ruha-sziget.hu/hu/

Anyukaként már több időt töltünk gyermekruhák vásárlásával, mint a sajátunkkal.. ez halmozottan igaz, ha több gyermekünk van -hiába az azonos nem, a tesók közti ruhaátadás sem válik be mindig: lehet, hogy az egyik más ütemben nő, más a mérete mikor csizma vagy fürdőruha kell, más a testalkata és emiatt nem passzolnak a bátyó/nővér ruhái, vagy egyszerűen csak nem ugyanaz tetszik neki. Vagy így, vagy úgy, de sok idő megy el életünkből azzal, hogy megtaláljuk a megfelelő ruhadarabokat: méretben is legyen jó, elérhető árú legyen, és még a gyereknek is tetsszen… Sokunk gyermeke pedig nem konfekcióméretű: azaz hiába tudom, hogy 118-as vagy akárhányas ruhákat hord, mégsem biztos, hogy az összes ilyen méretű ruha jó lenne rá, még akkor sem, ha az adott ruhadarab számozása korrekt. Éppen ezért jön el -túl- hamar az az életkor, amikor már vinni kell magunkkal a gyermeket hogy felpróbálhassa a ruhákat. Kb. óvodás kortól alakulhat ez így, de mire nagycsoportos vagy iskolás lesz a gyerkőc, már tuti nem lehet csakis számozás alapján, látatlanban vásárolni -vagyis mégis! Csak tudni kell a trükköt 😉 És hogy mi az? Akkor tudunk vásárolni, ha tudjuk a pontos méretét: hány centis a lába, karja, dereka, stb.

Régebben vadásztam ruhákra centis méretek alapján, de sokszor jártam pórul: otthon rosszul mértem, vagy határeset volt a ruha és jó lett volna újra megmérni a gyermeket, de nem volt velem és döntenem kellett, hiszen az adott ruhadarab nem várt volna meg a boltban/turiban/börzén. Emiatt aztán letettem erről egy időre és vittem a kicsit, ha ruhát kellett neki venni. Ez neki nyűg volt mire megtaláltuk az adott darabot amit aztán fel is kellett próbálnia: vagy megvártuk a mindig kígyózó sort a boltban, vagy ráhúztam a ruhát a kinti tükör előtt, de vagy így, vagy úgy, ekkor már mindkettőnknek nyűg volt az egész. Aztán volt, hogy előre felmértem a terepet és kinéztem egy-egy ruhát, hogy utána a gyerekkel visszamenjek, immár célirányosan. Ezzel is volt baj: vagy nem volt már meg az adott ruha (mondjuk pont a kellő méretben) vagy mégsem volt jó a gyereknek és újfent keresni kellett másikat… Eljutottam odáig, hogy ugyan szívesen vásárolok ruhákat a gyerekeknek még mindig, de csak akkor, ha elég kipihent vagyok -és most, hogy beindult az iskolaidő ez egyre kevesebbszer lesz így. De erre szerencsére találtam megoldást: online vásárlás! Azt gondolnátok, ez lutri és macerás böngészni halom oldalt megfelelő ruhadarabra vadászva, de nem! Csak jól kell tudni webboltot választani -van egy, ami tökéletesen megfelel a célnak: Ruha-sziget

Amik miatt könnyű keresni a ruhák között:

  1. Külön fiú-lány szekció
  2. Méret szerinti alkategóriák újszülöttől 9-10 éves korig (140-es méretig)
  3. Külön kategória a pizsamáknak, bőrtalpú zokniknak és sapkáknak, horgolt kincseknek
  4. Ha megvan a méret is, választhatsz, hogy az újabb feltöltések legyenek elől, terméknév szerinti abc sorrend legyen inkább, vagy ár alapján (alacsonytól magasig vagy fordítva) szeretnéd átböngészni a ruhákat, de a jobb oldali oldalsávban kedvenc márkádra kattintva is megnézheted, mik vannak készleten
  5. Az egyes ruhadaraboknál részletes leírás van az esetleges hibákról -ha van egyáltalán- és a méretet centikben is meg tudod nézni és összevetni gyermeked méretével (de ha mégsem lett jó, visszaküldheted a ruhákat)
  6. Lehetőség van foglalásra és folyamatos vásárlásra (foglalás utáni napon is tehetünk a kosárba ruhákat, ha az új feltöltést is megvárnánk)

Rágcsibogyó láncom ugyan nem volt, de mikor gyermekeim kicsit voltak és hordoztam őket, előszeretettel tépték a hajam egy bizonyos életkorukban (pár hónaposan). Ezen egy ilyen szép horgolt lánc nagyon sokat tud segíteni, ugyanis, ha a mama nyakában van, akkor inkább ezt matatja a gyermek a hajtépés helyett. Nem húzza, fojtja a lánccal a mamáját -ettől nem kell tartani-, hanem nézegeti, forgatgatja.

Próbaképpen mi most mindegyik gyermeknek beszereztünk egy-egy ruhadarabot: a két nagy egy-egy pólót kért (ők választották ki maguknak), a kicsi pedig egy Minnie egeres szoknyát (szintén saját választása).

Nagyon izgatottan várták a ruháik kézhez vételét és mikor megérkezett, nagy volt az öröm! Hála a pontos méretezésnek -hogy nem csak a méretét, de a centiben mért nagyságot is feltüntetik a honlapon- pont jó lett mindegyik ruhadarab! Ez nagy szerencse, mert ugyan a két nagynak azonos a mérete -elvileg- de gyakorlatilag teljesen más a testalkatuk. Ez abban jó, hogy egy “jó” méretű ruha biztosan jó lesz valamelyiküknek, de amikor célzottan vennénk nekik valamit, az nehezebb -pláne próba nélkül! Pedig mennyivel egyszerűbb ruhát vásárolni a gyermeknek otthonról -akár a fotelból! És ebből a webáruházból együtt tudjátok kiválasztani a ruhákat: a gyermek is beleszólhat,melyik tetszik neki, a méret alapján megnézhetitek, valóban és biztosan jó lesz-e, majd megrendelve készen is vagytok. Egyszerű és nagyszerű!

De mutatom is, mire vártunk annyira lányaimmal:

20140901_120507

A megadott napon megérkezett a csomag! -nagyon jól informáltak arról, mikor hol tart a csomagom, mikor érkezik meg

20140901_120639

Tartalma három ruhácska: két póló és egy szoknya

20140901_132716

Rózsaszín póló egy kis csellel: a póló dupla, azaz olyan, mintha egy fehér pólóra egy ujjatlant húzott volna, de nem! A csel pont ez: egybe van varrva, könnyebben felvehető és biztosan nem hagyjuk el mosáskor sem a két összeillő pólórészt.

20140901_132800

Éljen!

20140901_133025

Kettes számú “versenyzőnk” egy Snoopy mintás póló, aminek a viselője nagyon örült. Neki különösen nehéz ruhát választani: ugyan harmadikos, de mérete nagycsoportos ovisnak felel meg, így a mérés és a méret (cm) jelölés különösen fontos volt. És könnyű volt jót választani: látszik is, hogy mintha ráöntötték volna!

20140901_133033

Örül is neki nagyon.

20140901_152338

Harmadik egy pöttyös, Minnie egeres szoknya. Legkisebbünk nagy szoknya-rajongó és nagyon, de nagyon kritikus ruháival kapcsolatosan. A fél ruhatárát félre kellett tennem, mert azokat tesóitól örökölte meg, de neki nem tetszenek és így nem is hajlandó viselni azokat. A Minnie egeres szoknyát együtt választottuk ki a weboldalról, és mikor megérkezett, ő is maradéktalanul elégedett volt vele.

20140901_152340

Öröm és meglepettség, milyen hamar megérkezett a kinézett szoknya!

Szóval összességében mindannyian nagyon örülünk, hogy a Ruha-szigettől rendelhettünk: a ruhák minősége szuper, a méretük korrektül le volt írva, így mindegyik jó lett, a csomag kézbesítése is gördülékeny és nagyon gyors volt. A webáruház kínálatában megtalálhatók márkás, mesefigurás és egyszerűbb, olcsóbb ruhácskák is -elég nagy a választék és meggyőző az is, hogy otthonról válogathatunk, kényelmesen, könnyen, de sietnünk sem kell a foglalási lehetőség miatt.

20140902_171855

 Mindezek alapján, ha ruhavásárlásról van szó, bátran ajánlom minden kisgyermekesnek a Ruha-szigetet!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!